Kurt tehetséges gyerek, 6 évesen királyul rajzol később dobol aztán 14 évesen gitározni kezd. Szülei 8 éves korában elválnak, ami saját bevallása szerint rendkívüli törést okozott benne. Füvezni kezd és a suliban a kitaszítottak közé csatlakozik. Ő és Chris Aberdeen kisvárosban laknak és közös gimnáziumba járnak, de nem ismerik egymást. Kurt dobolni kezd egy zenekarban, de igazából nem találja azt a stílust amit szívesen játszana. Végül a Melvins zenekar énekese Buzz Osbourne mutat neki pár Sex Pistols számot és viszi el egy Black Flag koncertre, aminek hatására Kurt rákattan a punk zenére. Párszor a rendőrségen landol a városban elhelyezett provokatív graffitti-i miatt, egyszer 8 napra lecsukják bolti lopásért. Anyja nem bírja tovább, összecsomagolja a 17 éves Kurt cuccait és kiteszi az utcára. Kurt a haveroknál húzza meg magát, közben a sulit otthagyja az érettségi előtt, összeköltözik barátaival akikkel egésznap ütik magukat.

Egy bandával, egy új baráttal és egykét
nagyszerű dallal az 1987-es esztendő, huszadik életéve, egy pozitívabb
Kurtre köszöntött rá. És hamarosan (mit ád Isten) még szexuális életében is
változás történt, amikor Tracy Marander a barátnője lett.
Mindketten vonzódtak a rágcsálókhoz – Kurtnek és Tracynek is volt házi
patkánya. Két évvel korábban találkoztak először egy punkklub előtt Seattle-ben
– ez volt Kurt alkohol miatti letartóztatásának egyik színhelye. Buzzal az
autóban ittak, mikor Tracy odament, hogy üdvözölje őket, és annyira elbővölte
Kurtöt, hogy az nem vette észre a közeledő rendőrautót. A következő év során
mászkáltak egymás után, és végül 1987 elején megszilárdították kapcsolatukat.
– Elég sokáig flörtöltem vele – mesélte Tracy. – Azt hiszem, még az sem volt
könnyű neki, hogy elhiggye, tényleg tetszik egy lánynak.

Hansen aznap éjjel készült felvételei elég sokat megmutatnak a csapat
különös megjelenéséből. Krist a maga majd két méterével óriásnak tűnt Kurt és
Foster mellett; hosszú barkója és középhosszú, göndör haja volt. Foster 178
centiméteres magasságával alig ért Krist melléig, és olyan öltözéket viselt, amit
Kurt már kifogásolt: kőmosott farmert és fehér pólót, melyen egy
szitanyomással felvitt hegy körvonalai voltak láthatók, a fején pedig egy Corona
sör-logóval díszített baseballsapka volt, hátrafelé fordítva. A fotón tekintete a
semmibe mered, talán arra gondolt, hogy reggel hétre dolgoznia kell menni.
Kurt, akit Hansen a képszerkesztésre hivatkozva meggyőzött, hogy üljön Krist
térdére, farmerben volt, hozzá egy vastag, szürke pólót vett fel visszájára
fordítva, és egy sötét pulóvert húzott rá. Szőke haja mélyen a válla alá ért.
Ötnapos borostájával megdöbbentő hasonlóságot mutat néhány Jézus Krisztusábrázolással.
Még arckifejezése is – melyet fájdalmas és távolba meredő tekintet
jellemez a fotón, mintha a pillanat fontosságán merengne – hasonló Jézus
arckifejezéséhez, mely Leonardo da Vinci Utolsó Vacsora című képén látható.

Kurt és Krist egy CWT-ben rendezett műsorban találtak rá Chad Channingre.
– Kurt a szokásos magas talpú cipőjét, és csillogó, kék trapéznadrágot viselt
– emlékezett vissza Chad. Kurt és Krist figyelmét azonban Chad gigantikus
North dobfelszerelése keltette fel; ez volt a legnagyobb felszerelés, amelyet
valaha is láttak. Chad szinte eltörpült mögötte. Százhatvan centis magasságával
és hosszú hajával amúgy is úgy nézett ki, mint egy manó. Az őszinteség sosem
volt Kurt erőssége: ahelyett hogy felkérte volna Chadet, hogy csatlakozzon a
bandához, minden próbára elhívta, míg egyértelművé nem vált, hogy közéjük
tartozik.

A Sub Pop felkérte Alice Wheeler fotóst, hogy készítsen a borítóra
felvételeket az együttesről, s Krist furgonján mentek érte Seattle-be augusztus
utolsó hetében. Első hivatalos fotózásukra valamennyien olyan izgatottan
készültek, hogy mind szabadnapot vettek ki. Krist visszavitte őket Tacomába,
ahol több helyszínen is készítettek felvételeket; ilyen volt például a Never-Never
Land a Point Defiance Parkban, de fotóztak a tacomai Narrows Bridge lábánál
is. Krist rövid ujjú inget viselt, és zenésztársai fölé magasodott. Chaden egy
Germs-póló volt, hozzá barettet és kerek napszemüveget vett fel, ami
együttesvezetői külsőt kölcsönzött neki. Kurt vidám, derűs hangulatban volt, a
legtöbb felvételen mosolygott. Hosszú, lányos hajával és a Harley-Davidson pólóban,
melyen „Élj teljes gázzal” felirat volt olvasható, még ahhoz is túl
fiatalnak tűnt, hogy vezessen, nemhogy egy rockbandában játsszon. Egy héttel
korábban kijöttek a pattanásai, amivel már középiskolás kora óta küszködött, s
amitől olykor rátört a bizonytalanság. Wheeler mondta neki, hogy infravörös
filmet használ, így nem látszanak majd a pattanásai. Mire visszaértek Seattle-be,
kiderült: a banda annyi időt töltött a fotózással, mint a lemez felvételével.

Az 1988-as ajándékokon azonban nem kellett sokat
törnie a fejét: mindenki, beleértve nagybátyjait és nagynénjeit is, a kislemez egy
példányát kapta. A lemez egyfajta hazatérést jelentett számára – általa
bizonyíthatta mindenkinek, hogy ő is lesz valaki. Wendy lejátszotta otthon a
kislemezt, és nyilvánvaló volt, hogy zenéjük nem bővölte el. Azt mondta
Kurtnek, hogy szüksége lenne „valami másra a megélhetéshez”. Kurt azonban
meg sem hallotta.

Tracy saját autóján követte őket Kaliforniába, s két barátjukat,
Amy Moont és Joe Prestont is magával vitte. Hét emberből állt a turnécsapat, de
egy sem volt köztük, aki akár egy burritót megengedhetett volna magának. [
Babbal és hússal töltött tortilla] Valakitől hallottak egy ingyenkonyháról. –
Valószínőleg a krisnások üzemeltették, amitől Kurtöt kirázta a hideg – idézte fel
Amy. Míg mindenki farkasétvággyal vetette magát a tányérjára, ő csak ült, és
meredten bámulta a levest. – Meg nem kóstolta volna. Végül felállt, és elment.
Teljesen lehangolta a dolog – mesélte Amy. A Hare Krisna-konyha, a tíz ember
előtti fellépések, koldulás a benzinpénzért, a Melvins bukása, saját kislemezük
ismeretlensége; a mellőzöttség olyan szintjét igazolták, melyet Kurt sem
elképzelni nem tudott, sem felkészült nem volt rá.

Aznap Kurt rövid interjút adott a Daily címő újságnak, a Washington
Egyetem diáklapjának, s ebben „a rockzene utolsó hullámának” és „az utolsó
lenyúzott bőrnek” nevezte az északnyugati stílust. Kurt azt mondta Phil West
újságírónak, hogy zenéjük „a gyűlöletre épül, nyomasztó, bosszúálló
felhangokkal”. Ez az újságcikk volt a legelső olyan alkalom, melyből később
kialakult Kurt kedvenc sportja: mitológiát teremteni hiszékeny újságíróknak. –
Aberdeenben szenvedélyesen gyűlöltem a legjobb barátaimat, mert idióták
voltak – jelentette ki. – Annak a gyűlöletnek a jelentős része még mindig itt
lappang. – Értékelte ugyan Tracyt, amiért eltartja őt, de megesküdött, hogy egy
nap majd „a bandából élek meg”. Ha nem így lesz, fogadkozott, „egyszerűen
elmegyek Mexikóba vagy Jugoszláviába néhány száz dollárral krumplit
termeszteni, és a Creem régi számaiból tanulom a rocktörténetet”.

1989 közepére az északnyugati zenei színtér nemzetközi figyelemre kezdett
szert tenni Pavitt és Poneman néhány ügyes húzásának köszönhetıen, akik
ezúttal bebizonyították valódi zsenialitásukat, mely nem a lemezkiadó
működtetése, hanem a marketing területén csillant meg. A Sub Pop
bankszámlájának katasztrofális állapota ellenére 1988 elején repülőjegyet
ajándékoztak néhány brit rockújságírónak, s üdülni hívták őket Seattle-be. Ez jó
befektetésnek bizonyult: heteken belül Sub Pop-bandák szerepeltek a heti angol
slágerlistákon, s olyan együttesek, mint a Mudhoney, sztárok lettek, legalábbis
Angliában, a „grunge”-mozgalomban.

Amikor keresztülhajtottak Chicagón, Kurt egy kiárusításon vásárolt egy
keresztet – valószínűleg ez volt az első vallási tárgy, amelyet nem lopott.
Útközben kilógatta a keresztet a kocsi ablakából, megrázta a gyalogosok felé, és
figyelte, milyen kifejezés ül ki az arcukra. Mindig kezében tartotta a keresztet,
ha ő ült az anyósülésen, mintha valami fegyver lenne, melyre akármelyik
pillanatban szüksége lehet.

Ha lehetőségük nyílt rá, csatlakoztak más punkbandákhoz, amelyeket ismertek;
náluk aludtak, s ezek a személyes kapcsolatok legalább olyan fontosak voltak
hangulatuk szinten tartása szempontjából, mint maguk a fellépések.

Amikor a banda megérkezett a Jamaica Plainhez, Massachusettsbe, a fotós
J. J. Gonson és barátja, a Hullabaloo együttesben játszó Sluggo lakásán szálltak
meg. Aznap esti bulijuk a Green Street Stationben azon kevés alkalmak egyike
volt, mikor Kurt gitár nélkül lépett fel; előző éjjel ugyanis eltörte a hangszerét.
Haragudott a gitár miatt, s ráadásul annyira fájt a gyomra, hogy Strawberry
Quiket ivott, hogy enyhítse a gyomorégést, és még honvágy is gyötörte. A
műsor után felhívta Tracyt, és azt mondta neki, hogy haza akar menni. Másnap
reggel Gonson lefotózta, amint a banda a padlón alszik. Egy matracon osztoztak,
s Kurt és Krist az éjszaka során egymáshoz bújtak, mint két kölyökkutya.
Sluggónak volt egy használaton kívüli gitárja a falon, amit Kurt elkért tőle.
– Nincs is eltörve a nyaka, meg tudnám csinálni – tanulmányozta a gitárt.
Üzletet kötött Sluggóval, s egy öreg Mustang gitárt adott cserébe, melyre ráírta:
„Hé, Sluggo, kösz a cserét. Ha illegális a rock 'n' roll, dugjátok börtönbe a
seggem.” Úgy írta alá, hogy „Nirvana”, azt gondolva, hogy az ő neve úgysem
jelent semmit.
A nap folyamán Kurt egy új gitárt alkotott. Úgy volt összerakva, mint
valami Frankenstein, épp csak a következő fellépés idejére.

Kurt elhatározta, hogy kirúgja Jasont a bandából. Janet Billig
Alphabet Cityben lévő lakásában szálltak meg, amelyet New York Cityben csak
úgy ismertek, mint „Punkrock Motel 6.”. Jason és Chad városnézésre indultak,
Kurt és Krist pedig kokaint vettek maradék pénzükön, hogy véget vessenek az
egész turné alatt tartó józanságuknak. Kurt eldöntötte, hogy Jason nem tartozik
többé a bandához, de konfliktuskerülő megoldásaira jellemzően ezúttal is csak
Kristnek szólt a dologról. A többiekkel egyszerűen közölte, hogy a turné véget
ért, és mennek haza. Mint általában, most sem vitatkozott vele senki. A további
két hétre tervezett fellépéseiket elhalasztották.

Kurt még soha nem járt
az óceánon túl, s meggyőződése volt, hogy a banda jobban szerepel majd
Európában. Megígérte Tracynek, hogy több ezer dollárral tér vissza, és minden
országból küld neki képeslapot, ahol csak megfordulnak.
1989. október 20-án Kurt megérkezett Londonba. Három napja volt az első
fellépésig, és szerette volna megnézni a British Museumot, de olyan szegény
volt, hogy be kellett érnie azzal, hogy egy fotó készüljön róla a bejáratnál. A
banda többi tagja London kocsmáinak felfedezésére indult, Kurt azonban – aki
az idő tájt nem ivott és füvet sem szívott gyomorbántalmai miatt – kiújult
hörghurutja miatt a hotelben maradt. Hogy meggyógyítsa magát, az öklével
verte a mellkasát, azt remélve, hogy ezzel a beavatkozással megszabadul a
lerakódásoktól.

Lelkileg azonban Kurt már Rómában befejezte a
turnét. Ezúttal nem volt olyan gitárosa, akit kirúghatott volna, így hát
gyakorlatilag kirúgta a kiadóját. Pavitt és Poneman repülővel érkezett Rómába;
Kurt nem tudta abbahagyni a furgon ülései és az őket iderepítő jet ülései között
fennálló különbségek ecsetelését. Bár a Nirvanát még egy évig a Sub Pophoz
kötötte volna a szerződése, Kurt érzelmileg már elvált a kiadójától.

Összeszedte magát annyira, hogy még öt fellépésen játsszon Európában, s
végül Londonban, egy újabb Lamefesttel fejezzék be a turnét.

Kurt és Tracy azon a karácsonyon majd hároméves együttlétüket
ünnepelték. Bár Kurt a nyomasztó pénzhiányban aligha engedhette meg, egy
százdolláros A rock művészete díszalbumot vett Tracynek ajándékba. Kívülről
úgy néztek ki, mint egy szorosan összetartozó pár, Kurtben azonban valami
megváltozott, és ezt mind a ketten tudták. A turnéról visszatérve ezúttal tovább
tartott összemelegedniük, s a távollét és az együttlét közötti ellentét próbára tette
Tracy türelmét. Tracy úgy érezte, a világ elszereti tőle Kurtöt.

1989 a banda egyik legmozgalmasabb
éve volt. Az előző év végéig, mely kétéves történetük zárása volt, alig két tucat
fellépés állt a hátuk mögött, a legkülönbözıbb nevek alatt, számos dobos
közremőködésével (Burckhard, Foster, Crover és Channing). 1989-ben egy év
alatt száz bulijuk volt, és Kurt egy profi zenész életét élte.

Február első hetében nyugati parti turnéra indultak a
Taddel, s ez lett eddigi legsikeresebb útjuk. A legnagyobb és leglelkesebb
tömeget Portlandben és San Franciscóban (egy Valentin-napi bulin, ahol „forró
fejekként” hirdették őket) vonzották.

Az emberek még a cinikus Hollywoodban
is tülekedtek a jegyekért, hogy bejuthassanak a Rajiban tartott show-ra. – Ezen
az estén nyerték meg maguknak L. A.-t – mesélte Pleasant Gehman, aki bérbe
adta a helyiséget. – Az emberek le voltak nyűgözve. A klub olyan kétszáz
férőhelyes volt, de esküszöm, legalább négyszázan jöttek be.

„Viszlát, Kurdt. Legyen jó utatok, és sikerüljenek a felvételek. Kitartás. Hét hét múlva
találkozunk. Hiányzol. Szeretlek, Tracy.” Kedves üzenet, de még a szeretetében
is észrevehető a vereség. Még ő is Kurt alteregója, „Kurdt” nevét írta bele. Az ő
Kurtjét már elveszítette.
Április 2-án a banda Chicagóban először adta elő az In Bloom című
számot.

Chadnek feszülten kellett figyelnie Kurt hangulataira, hogy észrevegye,
mikor támad ismét kedve torpedórombolót játszania a dobok között. E szokása
egyszerre volt önostorozás és agresszív kitörés – Kurt egyre elégedetlenebb volt
Chad játékával. Bostonban Kurt egy egész kancsó vizet vágott Chadhez, amely
csak centiméterekkel kerülte el a dobos fejét.

Kurt felhívta Tracyt Massachusettsből, és hosszú
telefonbeszélgetés vette kezdetét – melyről mindketten tudták, hogy előbb-utóbb
sor kerül rá, bár Tracy remélte, hogy inkább utóbb. Kurt elmondta neki, hogy a
dolgok nem úgy alakultak kettejük között, s hogy talán nem kellene többé együtt
élniük. Nem volt épp az a kimondott szakítás, de hát Kurtnek a konfliktusok
kezelésében sosem volt erős oldala az egyenes beszéd. – Úgy gondolta, talán
egy időre külön kellene költöznünk, mert nagyobb lakásra van szükségünk –
idézte fel Tracy a beszélgetést. Kurt „talán”-okkal hintette be javaslatát, s olyan
magyarázatokkal enyhítette, mint „még ha nem is élünk együtt, azért együtt
járhatunk”. De mindketten tudták, hogy vége.

Mint minden Nirvana-turnén, egy hónap elteltével a banda – és Kurt –
ismét a széteséssel küzdött.

Kapcsolatuk titokban kezdődött – Kurt még közös lakásban élt Tracyvel,
mikor először Tobinál aludt –, s Tracy elköltözése után sem nőtt túl a kávéházi
beszélgetéseken és az alkalmankénti késő éjszakai szeretkezéseken. Kurt
egyfolytában a lányra gondolt, szinte megszállottan, és alig tette ki a lábát
otthonról, mert azt remélte, hogy Tobi esetleg felhívja. A telefon azonban ritkán
csengett. Kapcsolatuk többnyire abban merült ki, hogy együtt mentek
koncertekre, együtt dolgoztak a fanzinon vagy politizáltak. Kurt lassan
sajátjaként kezdte interpretálni a lány punkrockról alkotott nézeteit, ami arra
inspirálta, hogy különböző listákat állítson össze arról, miben hisz és mit utál,
vagy hogy milyen lemezeket akar meghallgatni. Egyik, folyton ismételgetett
szlogenje ez volt: „A punkrock a szabadság.”

Crovernek vissza kellett térnie a Melvinshez, úgyhogy Dan Petershez for-,
dultak, s vele kezdték tervezni az angliai turnét. Peters együtt lépett fel velük a
szeptember 22-i koncerten, a hallgatóság soraiban azonban ott volt egy másik
jelölt is, akibe Kurt és Krist már belebotlott egy meghallgatáson. S bár Peters jól
játszott, ez volt az első és egyben utolsó fellépése a Nirvanával.

Nagyon sok csúsztatás volt a dologban, amit csak később tudtam meg. - meséli Dan. - Elmentem bulizni egy nappal a koncert után, miután megcsináltuk az összes képet a Soundsnak, interjút adtunk, és hülyét csináltam magamból. Dave ott ült a háttérben, mindnyájan lelkesedtek. A kurva köcsögök közül senkinek sem volt elég mersze, hogy elmondja nekem. Ez rettenetesen bosszant. Nem volt szükség rá, hogy hülyét csináljanak belőlem.

Pár hét alatt a hosszú hajú Black Sabbathos rocker Cobainből tépett hajú festett szemű új hullámos gyerek lesz akit csak egy dolog vezérel: egy életen át tartó tartós kapcsolat kiépítése és fenntartása. Kurt ezidőtájt nagyon sokat ír, Tobi révén rengeteg új gondolatot ismer meg és a legtöbbel azonosul is. Többek közt egy új zenei tudat-felszabadító forradalomról is ábrándozik, melynek ő lenne a vezetője. Ugyanakkor Tobi nem gondolkozik hosszútávon és akarva-akaratlanul megszívatja a szerelmes Kurtöt, aki teljesen kétségbe esik.

Ezen a turnén már rengeteg a fotós és az újságíró, mindenki teszteli a népeket, hogy vajon mennyire ütne be ha jövőre ez lenne az irányadó stílus. A koncertek nagyon jók, a tömeg odáig van. Igazából a Sub Popposoknak lelki ismeret furdalásuk volt a Nirvana miatt, mert bár tudták hogy a zenekar az egyik legjobb, nem volt pénzük lemezeik terjesztésére. Kurték nyíltan közölték a vezetőkkel, hogy bár egyet értenek a kiadó nézeteivel kénytelenek egy új lemezcéget keresniük. Angliában John Peelnél felvesznek pár számot amiket ismét demóként akarnak használni egy lehetséges új kiadónál.

Tracy úgy érezte, a világ elszereti tőle Kurtöt.
Bizonyos értelemben igaza is volt. Ahogy a dolgok egyre jobbra fordultak
a Nirvana háza táján, a banda gyarapodó önbizalmat és anyagi támogatást
biztosított Kurtnek, amit korábban Tracytől kapott meg. 1990 elejére Kurtöt már
napi tennivalókkal látta el az együttes, s Tracy tudta, hogy ezzel nem
versenyezhet. Igazság szerint azonban ő maga is távolodott Kurttől. Megfontolt
lány volt, Kurt pedig egyre furcsább és furcsább lett. Tracy azon tűnődött, vajon
mi lesz ennek a vége.

Az a tél volt a legnyomasztóbb időszakom évek óta - mondta Kurt Michael Azerradnak. - Olyan rövid, piszkos, hideg, és szürke volt minden nap. Majd' megőrültem. Unatkoztam és szegény voltam. Hónapok óta leszerződtünk a Geffenhez, de semmi pénzünk sem volt. A végén el kellett árverezni az erősítőinket, a tévéinket, hogy pénzt szerezzünk corn dogra. Egyfolytában próbáltunk. Ez mentett meg minket.

Márciusban a Nirvana négy fellépésbıl álló kanadai turnén vett részt, majd
azonnal visszatértek a próbaterembe.

Kurt két éven át fogalmazta a lemezborító szövegét, számtalan variációt
készített el, 1991 elején azonban valamennyi ötletét elvetette, és elölről kezdte
az egészet. Azon a tavaszon látott egy tévéműsort a víz alatti szülésről, s
megpróbálta rávenni a kiadót, hogy szerezzék meg a műsor másolatát –
sikertelenül. Végül aztán Kurt egy kissé módosított ötletet vázolt fel
jegyzetfüzetébe: egy újszülött baba úszik a víz alatt, egy bankjegyet üldöz.
Meglepő kép volt, s kezdetben azon vitatkoztak, mennyire legyen feltűnő a
kisfiú pénisze. Ami pedig a hátsó borítót illeti, Kurt ragaszkodott ahhoz, hogy a
képen Chim Chim szerepeljen egy vagina/hús kollázsháttér előtt.

Az együttes fotóinak elkészítésével Kurt a New York-i illetıségű Michael
Lavine-t bízta meg, aki június elején Los Angelesbe repült. Kurt öleléssel
köszöntötte, majd rögtön ezután megmutatta neki a szájában lévő, hatalmas
sebet. Az ínyén is csúnya fertőzések voltak a rendszertelen fogmosás miatt.
Soha egyetlen rajongójának sem engedte meg, hogy az lefotózza, s most a
fotózásra egy egész üveg Jim Beam bourbonnel támogatta magát. Kurt a
fertőzés ellenére jó hangulatban volt, sokat mosolygott. – Igazán jópofa és
barátságos volt – emlékezett Lavine. – Tacót ettünk, mászkáltunk, és közben
felvételeket készítettünk. – Amikor ki kellett válogatniuk a belső borítóra szánt
képeket, Kurt egy olyan fotót választott, melyen felmutatja középső ujját.

Június második hetére a Nirvana újra turnéra indult, mivel ez volt az
egyetlen igazi bevételi forrásuk. Ezúttal egy kéthetes nyugati parti
koncertkörúton vettek részt a Dinosaur Jr. és a Jesus Lizard társaságában. Már a
Nevermind számait játszották, bár az album még több hónapnyira volt a
megjelenéstől, és a Teen Spirit minden fellépésükön megmozgatta a
közönséget.

Július 15-én Kurt Los Angelesbe repült, hogy befejezzék az album
borítójának munkálatait, és elkészítsenek még néhány fotót a promócióhoz.

Két nappal a Roxy-show után a banda nekilátott a Smells Like Teen Spirit
videoklipje elkészítéséhez. Az alapötlet – egy félresikerült nagygyűlés – Kurttől
származott. Leírta az alaptémát olyan részletességgel, hogy prostituáltak
legyenek a hajrálányok, blúzukon anarchista szimbólumokkal. Megmondta John
Gannonnak, az operatőrnek, azt akarja, hogy a kamera ide-oda ugráljon, hogy
„belefejelhessek”. A rendezővel, Sam Bayerrel azonban a kezdetektől fogva
sokat küszködött, el is nevezte „kis Napóleonnak”. Az igazság az volt, hogy
Kurt saját maga akarta rendezni a klipet. Bayer és Cobain nagy hanggal estek
egymásnak, ám a rendező ebből is képes volt tőkét kovácsolni: Kurt
nyilvánvalóan dühös volt, s ez segített eladni a dalt. Részeg is volt, fél üveg Jim
Beamet nyomott le a felvételek között. Kurt a végső változat
megszerkesztésében is részt vett, és beletetette azt a felvételt is, mely olyan
közelről mutatta az arcát, hogy szinte belenyomódik a kamerába – ez volt az
egyetlen alkalom, hogy egy videón ilyen jól láthatóan jelent meg. Abban a
jelenetben, amikor a tömeg elszabadul és a zenekarra zúdul, azok a hajdani bulik
sejlenek fel, mikor a banda még színpad nélkül lépett fel.
Még rejtett humor is volt a klipben, amelyet Kurtön, Kristen és néhány
aberdeeni rajongón kívül szinte senki nem vett észre a nézők közül. A képen egy
iskolai gondnok jelenik meg felmosóronggyal és vödörrel. Kurt így ábrázolta
hajdani állását az aberdeeni középiskolában. A Weatherwax leggyatrább
gondnoka Amerika újonnan felfedezett rocksztárja lett.

Két nappal a klip felvétele után a banda tízfellépéses európai turnéra indult
a Sonic Youthszal közösen. Kurt rábeszélte Ian Dicksont, hogy tartson velük.
Minthogy elég szűkös volt a költségvetésük, Kurt megígérte menedzsereinek,
hogy egy szobában alszik majd Dicksonnal. – Tudom, hogy John Silva azt
gondolta, hogy szeretők vagyunk – idézte fel Dickson. Akkortájt nem Silva volt
az egyetlen, aki azt gyanította, hogy Kurt homoszexuális. A Geffennél és a Gold
Mountainnél sokan voltak, akik – helytelenül – így vélekedtek.

Az európai turné, melynek jelentős részét Dave Markey megörökítette az
1991: A punk áttörésének éve című filmjében, vízválasztónak bizonyult – a
Nirvana fanatikus tömeg előtt játszott, s Kurt meglepően jókedvű volt. A
Nevermind előzetese kézről kézre járt, a lemez kirobbanó sikere a levegőben
volt, ahogyan azt előre várták. Ez a rövid, kéthetes turné volt az az időszak,
mikor Kurt zenészként a legboldogabbnak érezte magát.

A Hole is játszott a Readingen; ők is Angliában turnéztak. Kurt előzı éjjel
összefutott Courtneyvel, mikor a Hole fellépett a Mudhoney előtt. Courtney
bosszantására Kurt két rajongójával hagyta el a klubot, bár később azt állította,
hogy egyikükkel sem feküdt le.

Alig négy évvel korábban
Kurt egy szabadtéri bulin adta első koncertjét, ahol azzal küszködött, hogy elég
hangosan játsszon és túlkiabálja a közönséget – most pedig hetvenezres tömeg
előtt lépett fel, s abban a pillanatban, amikor a mikrofonhoz lépett, az egész
tömeg elnémult, mintha egy herceg emelkedett volna szólásra alattvalói előtt. –
Egyfajta önteltség lengte körül aznap a Nirvanát – emlékezett vissza a
turnémenedzser, Alex MacLeod. – Magabiztosak voltak.
S most az egyszer ez a magabiztosság Kurtre is átterjedt. Nagyszerűen
érezte magát a turnén, az utolsó cseppig kiélvezte emelkedő népszerűségét.

A turnén Kurt képtelen volt úgy elmenni egy tőzoltó készülék mellett, hogy
működésbe ne hozza. A korábbi koncertkörutakon a játékával kapcsolatos
feszültség okozta destruktív megnyilvánulásait, mint a hangosítás problémái
vagy a többiekkel folytatott veszekedések. Most azonban az öröm túláradása
váltotta ki belőle a féktelen rombolás vágyát. – Egy banda számára a
legizgalmasabb időszak közvetlenül igazán népszerűvé válásuk előtt jön el –
mondta később Kurt Michael Azerradnak. A Nirvana esetében ez kétségtelenül
1991 augusztusa volt.

Mikor szeptember elsején elérkezett a turné utolsó állomása Rotterdamban,
Kurt szinte nosztalgikus vágyakozással várta a fellépést. Ugyanazt a pólót
viselte, amit két héttel ezelőtt – egy Sonic Youth-póló kalózváltozatát –, amit
azóta sem mosott ki, csakúgy, mint a farmerét, amely egyetlen nadrágja volt.
Egész csomagja egy csöppnyi zsákból állt, melyben egyetlen holmit tartott,
William S. Burroughs Meztelen ebéd című könyvének egy példányát, amelyet
egy londoni újságosstandon talált.

Szeptember harmadikán ismét egy rádiófelvételre mentek John Peel
műsorába, s mikor ezzel végeztek, elindultak, hogy megünnepeljék utolsó
angliai éjszakájukat. Kurt ragaszkodott hozzá, hogy szerezzenek Extasyt,
amelyet most először próbált ki. Másnap visszarepültek Olympiába, s ezzel
véget ért élete legörömtelibb turnéja. Mivel még mindig nem volt hol laknia,
aznap éjjel is a Valiant hátsó ülésén összegömbölyödve aludt el.
Egy olyan Olympiába tért vissza, mely három hét alatt teljesen
megváltozott, legalábbis az ő számára. Míg a Nirvana hatalmas fesztiválokon
lépett fel Európában, Olympia is megrendezte a maga fesztiválját, az ötven
fellépőt összefogó Nemzetközi Pop Underground fesztivált. Eredetileg a
Nirvana is a meghívottak között szerepelt, de miután szerződést kötöttek a
„nagy” kiadóval, már nem volt helyük az indie-k között. Kurt távolléte az
Olympiában valaha megrendezett legnagyobb buliról jelképes volt, egyben a
calvinistákkal és a várossal való kapcsolatának végét is jelentette.

Hatkor volt az új album annyira várt ünnepélyes átadása a Re bárban,
kizárólag a meghívottak számára, Kurt is egész életében erre a percre várt (a
Bleach nem kapott ilyen ünneplést). A meghívón a következő állt: „Nevermind
Triskaidekaphobia, here's Nirvana.” [Sosebánd a tizenharmadikafóbiát, itt a
Nirvana.] A fóbia a péntek, tizenharmadika körüli félelmekre utalt, az viszont
valóban ijesztőnek tűnt, mennyire tömve volt a terem zenészekkel, zenei
újságírókkal és a szakma nagymenőivel. Elérkezett az alkalom, hogy Kurt sütkérezzen a dicsőségben, miután
tökéletesen meghódította Seattle-t, mégis inkább úgy tűnt, kényelmetlen
számára ez a nagy érdeklődés. A banda vagy két liter Jim Beamet ivott meg, a washingtoni alkoholtörvény
durva megszegésével. Még mielőtt azonban a szeszellenőrök lecsaphattak volna
rájuk, Kurt mártással kezdte dobálni Krist-t, és ádáz csata következett. Egy
kidobóember megfogta a csatázókat, és kirakta őket, fogalma sem lévén arról,
hogy pont azt a három embert dobta ki, akinek a tiszteletére az egész partit
rendezték.

Két nappal később
a Nirvana a Beehive Records üzletében dedikált. A DGC úgy ötven érdeklődőre
számított, de mikor délután kettőre úgy kétszáz fiatal gyűlt össze és állt sorba –
egy olyan bulira, amelyet hét órára hirdettek meg –, kezdett derengeni nekik,
hogy a Nirvana talán népszerűbb, mint hitték. Kurt úgy határozott, hogy a
szokásos aláírások és kézfogások helyett a Nirvana játszani fog. Mikor aztán
délután meglátta az üzlet előtt álló sort, népszerűségére a következő szavakkal
reagált: „Szent szar” – amit addig még soha nem hallottak tőle. Az együttes a
Blue Moon kocsmába vonult vissza inni, de mikor kinéztek az ablakon, melyen
több tucat rajongójuk bámult befelé, az Egy nehéz nap éjszakája című filmben
érezték magukat.

Másnap Kurt elment a lányhoz, ahol meglátott a falon
egy képet a Lester Bangsről. Megkérte Lordot, hogy énekeljen neki, s mikor a
lány két számot választott a még meg nem jelent Nevermindról, teljesen el volt
bűvölve.
Miközben Boston utcáit rótták, Kurtből zuhatagként tört elő élete története.
Elmesélte Lordnak, hogy apja egyszer belerúgott egy kutyába; hogy milyen
rettenetes volt ebben a családban felnőni; és mesélt Tobiról is. Ha az udvarlás
egyik alapszabálya, hogy sose beszélgessünk az előző barátnőnkről a lehetséges
következőnek, hát Kurt felrúgta ezt a szabályt. Elmondta Lordnak, hogy Tobi
„bámulatos” volt, de „igazi szívtipró”. Bevallotta, hogy még nem jutott túl rajta.
Kurt arról is mesélt Lordnak, mennyire megragadta egy keleti vallás, a
dzsainizmus. Látott egy késő esti dokumentumfilmet a tévében, amely teljesen
elbűvölte, főleg mert a hivatalos dzsain-zászlón egy ősi szvasztika szerepelt.
Azóta mindent elolvasott a dzsainekről, akik az állatokat is szentként tisztelték.
– Azt mesélte – emlékezett vissza Lord –, hogy kórházakat állítottak fel
galamboknak. Azt mondta, ő is csatlakozni akar hozzájuk. Azt tervezte, hogy
nagy karriert csinál, aztán ha már mindent elért, kiszáll a buliból és csatlakozik a
dzsainokhoz. – A dzsainizmus egyik alaptézise, amely leginkább megragadta
Kurtöt, a túlvilágról szóló tanítás volt. A dzsainok olyan világegyetemről
beszéltek, mely a mennyek és poklok rétegeiből áll össze. – Mindennap –
mondta Lordnak – valamennyien megjárjuk a mennyeket és a poklokat is.
Ahogy a bostoni Fekete-öbölben sétáltak, Kurt alig bírt lépést tartani
Lorddal. – Olyan volt, mint egy öregember – figyelte meg Lord. – Csak 24 éves
volt, de sokkal megviseltebb a koránál. – Elmondta a lánynak, hogy bizonyos
drogok enyhítik gyomorfájdalmait. A lány nem drogozott és nem is kérdezett
semmit a dologról, de Kurt fél óra múlva ismét előhozta a témát, és megkérdezte
a lányt, kipróbálta-e már a heroint. – Nem akarom, hogy erről a szarról egy
szóval is többet beszéljünk – felelte a lány, lezárva a témát.

A nap legfurcsább pillanata azonban még hátravolt (mint a Beehive
áruházbéli fellépésen); néhány kísértet elől Kurt nem szökhetett meg. Késő este
Tobival mászkált, aki végül szobája padlóján aludt. Nem ő volt az egyedüli
vendég a szobában – mint mindig, most is vagy fél tucat barátnak kellett
nyugvóhelyet biztosítani. Az azonban kimondottan ironikus volt, hogy aznap,
mikor a lemez eladása elérte a félmillió példányt, Tobi ott alszik szobája
padlóján, az album dalai pedig látszólag mind arról szólnak, hogy a lány miért
és hogyan nem szerette őt.
A koncert után Kurt további ismerős kikötőbeli arcokba is beleszaladt. Matt
Lukin és Steve Shillinger, Kurt egykori legközelebbi barátai, sőt családtagjai,
akik befogadták, mikor egy kartondoboz volt az otthona, a színpad mellett álltak
és füvet szívtak. Shillinger kimondta azokat a szavakat, amelyek fájdalmasan
nyilvánvalóak voltak, bármennyire szerette is volna letagadni Kurt: „Tényleg
híres vagy, Cobain. Vagy háromóránként ott vagy a tévében.”
– Nem igazán vettem észre – felelte Kurt egy pillanatnyi szünet után,
mialatt kétségbeesetten kereste a klasszikus visszavágást, mely lefegyverezhetné
híressége tényét, mintha a szavak önmagukban megálljt parancsolhatnának
valaminek, ami akkorra már megállíthatatlan volt. – Nem tudtam – mondta
végül, s közben hangja nagyon gyerekesnek tűnt –, a kocsiban, ahol lakom,
nincs tévé.

Másnap Lord nekiszegezte a kérdést: – Találkoztál valaki mással? – Csak
fáradt vagyok – hazudta Kurt. Lord Kurt gyomrára fogta a dolgot, melyre immár
állandóan panaszkodott, mondván, hogy jobban fáj, mint valaha. Aznap éjjel
háromkor csöngött a telefon: Courtney volt az, bár Kurt ezt soha nem közölte.
Egy DJ azt mondta Courtneynek, hogy Mary Lou Kurt barátnője. – Kurt
barátnője? – kiabálta Courtney majdnem sírva. – Én vagyok Kurt barátnője. –
Így Courtney első szavai ezek voltak a telefonban: – Ki a picsa az a Mary Lou
Lord, és miért beszélik azt, hogy ő a barátnőd? – Courtney úgy ejtette ki Mary
Lou nevét, mintha valami különösen undorító parazitáról beszélne. Kurtnek
sikerült tagadnia, hogy viszonya lenne Mary Louval, anélkül hogy kiejtette
volna a nevét, aki alig két méterre volt tőle, miközben beszélt. Love kertelés
nélkül megmondta Kurtnek, hogy ha még egyszer előfordul, hogy meghallja
Mary Lou nevét, a kapcsolatukról már csak múlt időben lehet beszélni. Másnap
reggel Kurt hűvösen megkérdezte Mary Loutól, hogyan akar Londonba menni –
a lány pedig felfogta, hogy ez ugyanazt jelenti, mintha Kurt közölte volna vele:
köztük mindennek vége.

Kurt már így is figyelemre méltó gyakorisággal került az Egyesült
Királyság médiájának címlapjaira, ez a közlése azonban nagyobb figyelmet
szerzett neki, mint bármi, amit eddigi pályafutása során mondott – mióta John
Lennon kijelentette, hogy a Beatles nagyobb, mint Jézus Krisztus volt, egyetlen
rocksztár sem háborította fel így a brit közönséget. Kurt szándéka sem az volt,
hogy hírnevét fokozza – egyszerűen ezt a tévéműsort választotta ki, hogy
közölje Mary Louval, vége, és biztosítsa Courtneyt a szerelméről. Love
szexuális képességeinek ismertetése olyan következménnyel is járt, melyre
sosem gondolt volna – a zenei sajtó címlapjairól átkerült a napi bulvársajtó
címoldalaira. A Nevermind fenomenális eladási mutatói mellett most abból lett
hír, amit mondott.

Mire a turné során megint Angliába értek, Kurtöt annyira ledöntötte a lábáról
gyomorbántalma, hogy úgy döntött, lemondja hat skandináviai fellépésüket.
Egészségi állapota és egyre súlyosabb függősége szempontjából bölcs döntés
volt.

Kurt interjút adott a BAM magazin munkatársának, Jerry McCullynak. McCully cikke
szenzációt jelentett, ha másért nem, hát azért, mert Kurtről adott leírása
egybevágott azokkal a pletykákkal, melyek a drogozásáról kezdtek keringeni.
McCully azt írta, hogy Kurt állandóan „elbóbiskol a mondat közepén”. A
cikkben egyszer sem említette a heroint, Kurtről adott leírása („gombostűnyire
szűkült pupillák; beesett arc; heges, sárgás bőr”) azonban sokatmondó volt. Azt
írta, Kurt „inkább 40, mint 24 évesnek néz ki”.

December végén egy hétig koncerteznek a Pearl Jammel meg a Red hot chilli peppers-szel közösen. Kurt megkedveli a Chillis arcokat, de a Pearl Jam-től kiborul és minden egyes interjújában őket fikázza. Chris és Dave kissé megrettennek Kurt új külalakjától, mivel ők december eleje óta nem találkoztak vele. Kurt vörösre festette haját, halál sápadt, semmihez sincs kedve és egyáltalán nem lóg együtt a srácokkal.

Azt tervezte, hogy
nagy karriert csinál, aztán ha már mindent elért, kiszáll a buliból és csatlakozik a
dzsainokhoz. – A dzsainizmus egyik alaptézise, amely leginkább megragadta
Kurtöt, a túlvilágról szóló tanítás volt. A dzsainok olyan világegyetemről
beszéltek, mely a mennyek és poklok rétegeiből áll össze. – Mindennap –
mondta Lordnak – valamennyien megjárjuk a mennyeket és a poklokat is.

Bár mindenki tudta, hogy
Kurt drogozik – feltételezték, hogy heroint használ –, senki sem tudta, mit kéne
tenni. Már arról is elég nehéz volt meggyőzniük Kurtöt, hogy ott legyen a
beállásokon, vagy hogy fésülködjön meg, arról már nem is szólva, hogy
hallgasson bárkire is a magánügyeivel kapcsolatban. Kurt és Courtney másik
hotelben szállt meg, mint a többiek, s bár csak néhány háztömbnyivel voltak
odébb, döntésük jól szimbolizálta a bandában egyre erősödő megosztottságot.
– Akkorra – idézte fel Carrie – a Nirvana-tábor két részre szakadt: a „jó
emberekre” és a „rossz emberekre”. Kurt, Courtney és én voltunk a „rossz
emberek”. Úgy éreztük, nem szívesen fogadnak minket, és a felénk sugárzott
ellenszenv egyre súlyosabb lett.
A Nirvana menedzserei ugyanolyan tanácstalanok voltak. – Nagyon sötét
időszak volt – mondta Danny Goldberg. – Akkor döbbentem rá, hogy súlyos
drogproblémái vannak. – Közben a Gold Mountain azon dolgozott, hogy az
együttes Saturday Night Live-ban való szereplése minél nagyobb figyelmet
kapjon, s a menedzserek csendben imádkoztak, nehogy Kurt drogozása lejárassa
őket, és megakassza növekvő pénzügyi sikereiket. – Csak abban reménykedtem,
hogy nem a nagyközönség előtt veszíti el az önkontrollját – mesélte Goldberg.

Azon a pénteken Kurt és Courtney interjút adtak a Sassy címő
tinimagazinnak. Kurt elutasította a New York Times és a Rolling Stone
interjúkérelmét, ebbe azonban beleegyezett, mert olyan butácskának találta a
lapot. Az interjú után rohantak tovább az MTV-be felvételre. Kurt azonban nem
érezte jól magát, és az egyórásra tervezett műsorból harmincöt perc lett. Kurt
Amy Finnertyhez fordult: „Ki tudnál vinni engem innen?” Meg akarta látogatni
a Modern Művészetek Múzeumát.
Ott jelentősen javult a hangulata: most járt először nagy múzeumban.
Finnerty alig bírt lépést tartani vele, amint egyik szárnyból a másikba rohant.
Csak akkor állt meg, mikor egy afro-amerikai rajongó autogramot kért tőle:
– Hé, ember, bírom a lemezedet – mondta a srác. Kurttől legalább százszor
kértek autogramot aznap, de ez volt az egyetlen alkalom, amikor mosolyogva
állt meg. Azt mondta Finnertynek: – Még soha egyetlen fekete sem mondta,
hogy bírja a lemezemet.

Szombat délután, a tévéadás napján a bandának fotózásra kellett mennie
Michael Lavine stúdiójába. Kurt is megérkezett, de annyira be volt lőve, hogy
állandóan elaludt a beállások közben. Betegségre panaszkodott. – Annyira
kivolt, hogy nem bírta nyitva tartani a szemét – emlékezett Lavine.
Kurt heroinfüggősége január elején elérte azt a szintet, mikor egy normális
adag már nem juttatta el az eufóriáig: mint minden drogfüggőnek, neki is
folyamatosan emelnie kellett a napi adagját, egyszerűen azért, hogy elkerülje a
megvonási tüneteket. A New York-i heroin azonban erős volt, és Kurt többet
adott be magának, mint amennyi az eufória eléréséhez kellett volna. Úgy
határozott, szombaton jó korán belövi magát, hogy mire elkezdődik a Saturday
Night Live, addigra használható legyen. Abbéli igyekezetében, hogy eltalálja az
adagot – ami egyébként szinte lehetetlen feladat, ha az egyik adag heroint
azonnal követi a másik –, túl sokat lőtt be, és délutánra már teljesen
magatehetetlen volt.

Jó pár órával később, mikor felkelt a nap vasárnap reggel, Courtney
felfedezte, hogy Kurt túladagolta magát az interjú után belőtt heroinnal. Hogy
szándékosan, vagy sem, nem lehet tudni, az viszont biztos, hogy Kurt függő volt
és mértéktelen. A lány az életét mentette meg azzal, hogy újraélesztette, ami
után ugyanolyan jól volt, mint egyébként. Aznap délután a pár újabb fotózásra
ment Lavine-nel a Sassy címlapjához – az egyik kép azt a pillanatot kapta el,
mikor Kurt megpuszilja Courtneyt az arcán, s a magazin ezt választotta
címlapfotónak. Még nyolc óra sem telt el azóta, hogy Kurt kómában volt.

Kurt most először élt
Washington állam határain kívül, és azt vette észre, hogy hiányzik neki az eső.
Beköltözésük után azonban hamarosan inkább egy Holiday Innt
választottak. Felfogadtak ugyanis egy drogdoktort, aki gyors detoxikáló
terápiákra specializálódott, és azt ajánlotta nekik, hogy jelentkezzenek be egy
motelbe, mert „a dolog elég zűrös lesz”. Az is volt. Bár Kurt később
megpróbálta elbagatellizálni az elvonókúrát, azt állítva, hogy „három napig
aludtam”, mások sokkal sötétebb képet festettek az elvonásról, amely órákon át
tartó hányással, lázzal, gyomorrontással, hidegrázással és csupa olyan
szimptómával járt, amiről az embernek a legrosszabb influenza jut az eszébe.
Úgy vészelték át, hogy rengeteg altatót és metadont szedtek be.

Az elvonás kellős közepén Kurtnek részt kellett vennie a Come as You Are videoklipjének forgatásán. Egy koncepciója van a klippel kapcsolatban, ne látszódjék az arca. Kevin Kerslake videóeffektekkel felturbózza a felvett anyagot és egy gyönyörű és sejtelmes videóklipet készít.

Egyik éjjel elment az orvosi ügyeletre, de ott is hagyta, miután meghallotta,
hogy az egyik nővér azt mondja: „Csak egy drogos.” Ahogy a naplójába írta: „A
fájdalom mozgásképtelenné tett, görnyedtem a fürdőszoba padlóján, vért
és vizet hánytam. Szinte szó szerint éhen haltam. A súlyom ötven kilóra
csökkent.”

Kétségbeesetten keresve a megoldást, elment egy ausztrál orvoshoz,
aki rockbandákra specializálódott. A rendelő falán ott virított az orvos közös
képe Keith Richardsszal. „A menedzsment tanácsára elvittek egy orvoshoz, aki
Physeptone-t adott. A gyógyszer jobb volt, mint bármi, amit eddig próbáltam” –
írta a naplójába.

Oszakában az egyik ritka, szabad éjszakáján a Nirvana újra csatlakozott
egyik kedvenc turnépartneréhez, a Shonen Knife-hoz, egy három japán lányból
álló popegyütteshez. Kurtnek egy játék kardot és egy elemes Chim-Chimmajmot
adtak ajándékba, és az általa kiválasztott kolbászsütőhöz vitték
vacsorázni. Nagyon csalódott volt, mikor megtudta, hogy a Shonen Knife-nak,
csakúgy, mint a Nirvanának, fel kell lépnie másnap este. Rá nem jellemző módon
korán befejezte a Nirvana másnap esti koncertjét, és bejelentette a színpadon,
hogy a Shonen Knife koncertjére akar menni.

Kurt érzelmi és fizikai szenvedései ellenére is imádta Japánt, s a giccs iránti
nemzeti megszállottságukban is osztozott. – Egy teljesen idegen országban volt,
és erős vonzalmat érzett annak kultúrája iránt – emlékezett Kaz Utsunomiya a
Virgin Publishingtől, aki részt vett a turnén. – Imádta a rajzfilmeket és a Hello
Kittyt. – Kurt nem értette, miért halmozzák el ajándékokkal a japán rajongók, de
kijelentette, hogy csakis Hello Kitty-s ajándékokat fogad el. Másnapra
csecsebecsékkel árasztották el. Egy Tokió melletti fellépés előtt Utsunomiya
segített Kurtnek pizsamát venni. Mikor Kurt közölte az eladóval, hogy a
pizsamát a színpadon akarja viselni, az úgy nézett rá, mintha az énekes teljesen
őrült lenne.

Kurt 25. születésnapján
Honoluluba repültek két lekötött fellépésre. A repülőn elhatározták, hogy
Hawaiin összeházasodnak. Valentin-napi esküvőről álmodoztak, de a házassági
szerződésük nem készült el időben. A szerződést Kurt javasolta, miután kemény
küzdelmet folytatott John Silvával, a menedzserével, aki sosem kedvelte
Courtneyt.

Waikiki Beachen egy hétfői napon, 1992. február 24-én napnyugtakor
házasodtak össze. A szertartást egy felekezeteken kívüli lelkész vezette, akit a
házasságkötő irodában találtak. A ceremónia előtt Kurt beadott magának egy kis
heroint, bár Azerradnak azt mondta, nem dobta fel túlságosan: „Csak egy egész
keveset adtam be, hogy ne legyek rosszul.” Courtney egy antik selyemruhát
viselt, amely korábban Frances Farmer színésznőé volt. Kurt egy kék kockás
pizsamát vett fel, hozzá egy guatemalai szőttes tarisznyát akasztott a vállára.
Ösztövéren, bizarr ruhájában inkább nézett ki kemoterápiára járó páciensnek,
mint hagyományos vőlegénynek. Az esküvő azonban sokat jelentett neki, a
rövid szertartás alatt még sírt is.
Minthogy az esküvőt ilyen kutyafuttában szervezték, a nyolc főből álló
vendégsereg többnyire a banda és a stáb tagjaiból tevődött össze. Kurt azt
akarta, hogy Dylan Carlson repüljön oda, és legyen a tanúja, bár ehhez
leginkább azért ragaszkodott, hogy Dylan heroint hozzon neki.
Ennél azonban nagyobb jelentőséggel bírtak azok, akik hiányoztak: Kurt
nem hívta meg a családját (ahogy Courtney sem), és Krist meg Shelli távolléte is
figyelemre méltó volt. Az esküvő reggelén Kurt nekiesett Shellinek és a stáb
néhány tagjának, mert úgy érezte, hogy Courtneyről sustorognak – és ennek
egyik következménye az lett, hogy nem hívta meg Krist-t. – Kurt megváltozott –
mesélte Shelli. Később, még ugyanabban a hónapban, Kurt azt mondta Kristnek:
– Látni sem akarom Shellit, mert ha ránézek, rosszul érzem magam amiatt, amit
csinálok. – Shelli így analizálta a kijelentést: – Azt hiszem, ha rám nézett, a
lelkiismeretét látta.

1992 tavaszán gyakorlatilag semmit sem csinált, aminek köze lett volna a
bandához, és későbbi fellépések megbeszélésére sem volt hajlandó. Az
együttesnek rendkívül nagy összeget ajánlottak fel, ha elvállalnak egy turnét,
melyen ők lettek volna a fő műsorszám – a Nevermind még mindig a listák
csúcsának közelében volt –, de Kurt minden ajánlatot elutasított.

Kurt jogdíjai lassacskán kezdtek beérkezni, úgyhogy a vászon és a festék
megvétele többé nem okozott problémát. Azt mondta Jessenek, hogy 400 dollárt
költ naponta heroinra. Olyan hatalmas mennyiséget használt, amely a legtöbb
drogosnál halált okozna; a magas összeg oka viszont részben az volt, hogy a
dílerek többet kértek Kurttől, mert tudták, hogy van pénze. Jesse megfigyelte,
hogy mikor Kurt belőtte magát, alig romlottak valamit motorikus funkciói:
„Nem dülöngélt. Nem volt semmi változás.”

Mire Belfastba értek, Kurt már a gyomrára panaszkodott, és bevitték egy
kórházba. Ott azt állította, hogy fájdalmait a metadontabletták hiánya okozza;
más esetekben pont a metadont okolta gyomorbántalmaiért. Mivel ez a turné
egyik első állomása volt, rengeteg újságíró kísérte figyelemmel, és sokan interjút
beszéltek meg Kurttel: mikor közölték velük, hogy Kurt „nem elérhető”, sztorit
szimatoltak. A zenekar angliai reklámembere, Anton Brookes szinte
komikusnak érezte a helyzetet, amint megpróbálta kitessékelni a riportereket a
hallból, nehogy valaki észrevegye, hogy Kurt hordágyon hagyja el a hotelt.

Cameron Kurtről adott leírása ellenére – „kísérteties”-nek nevezte – a
cikket kísérő fotókon egy kisfiús, rövid, szőke hajú srác jelenik meg, Buddy
Holly-stílusú, vastag szemüvegben. Nem volt ugyan szüksége rá, de azt
gondolta, ettől intelligensebbnek néz ki; hasonló szemüveget viselt az In Bloom
videóján is. Mikor azonban a nagynénje azt mondta, hogy a szemüvegtől úgy
néz ki, mint az apja, sosem tette fel többé.

A Nirvana nemcsak fő attrakciója volt az 1992-es Reading fesztiválnak,
lényegében a programot is Kurt állította össze, melyben szerepelt a Melvins, a
Screeming Trees, az L7, a Mudhoney, az Eugenius és a Bjorn Again, egy Abbát
játszó együttes, akiket Kurt imádott. A hatvanezres rajongótábor azonban a
Nirvana miatt jött el, és ennek a punkrock-promóciónak Kurt volt a királya.
A rendezvény kapcsán nagyobb volt az őrület, mint bármely más Nirvana koncert
alkalmával. Nagy részét az angol sajtó generálta, amely Kurt
magánéletéről sztorizott, azt a benyomást keltve, mintha ezek lennének a
legfontosabb nemzetközi hírek. Több újság bejelentette, hogy a Nirvana
felbomlott, Kurtöt pedig betegnek mondták. – Mindennap új hírek keringtek
arról, hogy a Nirvana nem fog játszani – mondta Anton Brookes. – Az emberek
ötpercenként jöttek és kérdezgettek: „Játszanak?” Én meg feleltem: „Igen,
játszanak.” Aztán megint jött valaki, és azt mondta, úgy hallotta, Kurt meghalt.

„Csak feküdt az ágyban. Olyan megviseltnek látszott. Később jobban lett,
mert tényleg súlyos függésből jött ki. Minden olyan nehéz volt; apa lett,
megnősült, rocksztárrá vált, s mindez egyszerre történt. Ezeken keresztülmenni
mindenkinek nagy nyomást jelentett volna, de ő mindezt úgy csinálta végig,
hogy közben még heroinfüggőségével is küzdött.”
Szeptember 8-án Kurt egynapi kimenőt kapott az Exodusból, hogy
próbálhasson a Nirvanával – folyamatban lévő rehabilitációja ellenére az
együttes ügyei sem tűrtek halasztást, s másnap játszaniuk kellett az MTV Video
Music Awards díjátadóján.

A színfalak mögött eközben drámai események készülődtek. Kurt,
Courtney, Jackie dadus és Finnerty ott ücsörögtek Francesszel, mikor arra sétált
Axl Rose, modell barátnője, Stephanie Seymour kezét fogva. – Hé, Axl – intett
oda neki Courtney olyan hangon, ami emlékeztetett Blanche Dubois-ra –, leszel
a gyerekünk keresztapja? – Rose tudomást sem vett róla, de odafordult Kurthöz,
aki Francest lovagoltatta a térdén, és odahajolt, egész közel az arcához. Axl
nyakán akkorára dagadt az ér, mint egy kerti locsolócső, és ráordított: – Fogd
vissza a lotyódat, vagy a padlón kötsz ki!
Az az ötlet, hogy bárki is irányítsa Courtneyt, olyan nevetséges volt, hogy
Kurt arcán hatalmas vigyor terült szét. Önkéntelenül is hahotázni kezdett volna,
ha erős önvédelmi ösztöne nem lép közbe. Odafordult Courtneyhez, és
robotszerű hangon azt mondta: „Oké, lotyó, fogd be!” Ez mindenkiből vihogást
váltott ki, aki hallótávolságon belül volt, Rose-t és Seymourt kivéve. Seymour,
talán hogy mentse a méltóságát, saját maga kezdett új konfrontációba,
megkérdezve Courtneyt annyi szarkazmussal, amennyi csak telt tőle: „Te modell
vagy?” Love, aki három héttel ezelőtt hozta világra gyermekét, bárkivel
(különösen Stephanie Seymourral) szemben egyedülállóan gyors volt az
ilyesfajta párbajban, most sem késlekedett a visszavágással: „Nem. És te?
Agysebész vagy?” Rose és Seymour szó nélkül elviharzott.

Kurt nyolc éve nem látta az apját, és beszélni is
1991 februárjában beszélt vele utoljára. Don megpróbált kapcsolatba lépni vele,
de annyira eltávolodtak egymástól, hogy még fia telefonszámát sem tudta, bár
üzeneteket hagyott a szomszédoknál és a lemezkiadók recepciósainál.
Don mégis bejutott az öltözőbe Kurt féltestvérével, Chaddel. – Ó, szia, apa
– üdvözölte Kurt, de még a hangszíne is megváltozott abbéli igyekezetében,
hogy elrejtse a haragját. Egy évtized óta most először volt egy szobában a négy
Cobain – Don, Wendy, Kurt és Kim. A család most két mostohatestvérrel,
Courtneyvel és Kurt néhány alkalmazottjával egészült ki. A háromhetes Frances
Bean Cobain – aki gügyögött, amint kézről kézre adták a rokonok – volt az
egyetlen, aki nem érezte a feszültséget; mindenki más úgy érezte magát, mintha
egy különösen vérmes bokszmeccs előtt a súlyát mérnék.
A Cobain család szappanoperája nem okozott csalódást a nézőknek. Mikor
Don meglátta Wendyt karján Francesszel, így köszöntötte: – Nos, hello,
nagymama – olyan hangsúllyal ejtve ki a nagymama szót, mintha sértés lenne. –
Milyen érzés nagymamának lenni? – Ó, nagyszerű, nagypapa – felelte Wendy
ugyanabban a szarkasztikus hangnemben. – Egyszerűen imádom, nagypapa. –
Ami sok családban humoros vagy érzelmes társalgás lett volna, náluk
kényelmetlen konfrontációvá alakult. Több mint tizennyolc év telt el azóta,
mióta Don és Wendy elváltak, a család érzelmileg mégis hirtelen a East First
Street 1210.-ben találta magát, Aberdeenben, és az anya és apa közötti kapcsolat
semmit sem változott. Kurt számára olyan volt, mintha a régi családban szerzett
sebeivel csatlakozna az újhoz. – Azt éreztük: „Ó, istenem, ne legyen már ez
megint” – emlékezett vissza Kim. Az egyetlen különbség Kurt szerepében
mutatkozott; már nem volt az a szerencsétlen kisfiú. Tizenhatezer rajongóval,
akik odakinn rá várakoztak, ő lett a pátriárka.

Kurt kapcsolata a barátaival
szép lassan átalakult, melynek oka egyrészt növekvő hírneve, másrészt növekvő
drogfogyasztása volt. Kurt és Dylan közelebb álltak egymáshoz, mint bármikor,
de sok régi barátja elmaradt mellőle – a legtöbben egyszerűen nem tudtak
kapcsolatba lépni vele a hírnév falai és utazási beosztása miatt. Egykori barátai
arra panaszkodtak, hogy Courtney közéjük állt: néha mikor telefonáltak, letette a
kagylót, mert azt hitte, drogos haverok, és meg akarta védeni Kurtöt tőlük.
Kurt egyre inkább függött azoktól, akiket tanácsadásért és barátságukért
alkalmazott. Egyik menedzsere, Danny Goldberg mind fontosabb szerepet töltött
be, mint ahogy Alex MacLeod és Jeff Mason is. Bizalma azonban ritkán terjedt
ki a Nirvana többi tagjára. Krist és Kurt kapcsolata megváltozott az esküvő óta:
bár beszélgettek a banda ügyeiről, a közösen töltött napoknak vége szakadt. –
Nagyokat veszekedtünk telefonon keresztül Kurttel – mesélte Krist –, és az
egyik ilyen beszélgetés végén Kurt azt mondta: „Nos, a dolgok jobbra fordulnak
majd.” Én meg azt feleltem: „Igen, a dolgok jobbra fordulnak majd.” Ebben
egyetértettünk, csak hogy jobban érezzük magunkat.

Kurtnek Frances is nagyon
hiányzott – ez volt az első útja nélküle.

November második hetében Kurtöt fotózásra hívta a Monk – őt választották
seattle-i kiadásuk címlapjára. Egyedül érkezett Charlie Hoselton stúdiójába, és
tőle szokatlan módon teljesen együttműködőnek bizonyult. – A helyzet a
következő – mondta Hoseltonnak. – Addig maradok, ameddig akarja, azt
csinálom, amit mond, ha megtesz nekem két dolgot: kapcsolja ki a telefonját, és
ne engedjen be senkit, bárki kopogtat is. – Courtney már négyszer hívta fel a
stúdiót Kurtöt keresve. A Monk szerkesztői rávették Kurtöt, hogy öltözzön
favágónak, és álljon pózba egy láncfűrésszel. A felvételek során, mikor Kurt
kimerészkedett a stúdióból, és Hoselton arra kérte, álljon a presszógép elé, Kurt
jobbat talált ki – félretolta a presszóst, és maga készített kávét.

1992 utolsó hónapjában Kurt sok számot véglegesített következő albumára
– amelynek még mindig a Gyűlölöm magam és meg akarok halni címet szánta –,
túlnyomórészt régi és új családjáról.

Kurt több pénzügyi részletet is feltárt az Adwokate-interjúban: 1992-ben
több mint egymillió dollárt keresett, melyből „380 000 ment adókra, 300 000
ment a (Carnation) ház megvásárlására, a többit pedig elvitték az orvosok,
jogászok, személyes kiadásaink pedig 80 000 dollárt tettek ki. Ez tartalmazta az
autóbérléseket, az ennivalót, mindent. Ez nem túl sok; Axl Rose egész biztosan
nem ennyit költ egy év alatt.” Jogi kiadásaik 200 000 dollárra rúgtak. Bár Kurt
bevételei hihetetlenül sokat emelkedtek az elmúlt évhez képest, ugyanolyan
gyorsan el is költötte a pénzt, mint amilyen gyorsan megkereste.

1993 januárjára Kurt ismét változtat magán, feketére festi növögető haját. Interjút ad az Advocate-nek Amerika homoszexuálisoknak szóló lapjának. A Nirvana tagjai de főként Kurt Cobain a 93-as év elejére elveszítik minden érdeklődését a koncertezésért illetve a rocksztárság iránt.

Januárban a Nirvana csupán két fellépést vállalt, két óriási megastadionban,
Brazíliában, hatalmas gázsiért.

A január 16-ai fellépés Sao Paulóban vonzotta a
legnagyobb tömeget, mely előtt a Nirvana valaha is játszott – száztízezer ember
–, s a stáb és a banda emlékezetében is úgy maradt meg, mint életük
legeslegrosszabb koncertje. Régen próbáltak, és Kurt ideges volt; s hogy a
helyzet még rosszabb legyen, a gyógyszereire töményét ivott, úgyhogy alig
találta meg az akkordokat.

Kurt valóban depressziós volt, s azon a héten egészen az öngyilkosságig
jutott. A bandának még volt egy hete a következő, riói fellépés előtt, s az eredeti
terv az volt, hogy közben új albumukon dogoznak.

Mikor azonban
bejelentkeztek egy sokemeletes riói szállodába, Kurt egy Courtneyvel folytatott
veszekedés után azzal fenyegetőzött, hogy leveti magát az emeletről. – Azt
hittem, ki fog ugrani az ablakon – emlékezett vissza Jeff Mason. Végül Mason
és Alex MacLeod megfogták, és elvitték egy másik hotelbe. – Egyik szállodából
a másikba mentünk, de mindegyiket ott kellett hagynunk, mert akármelyik
szobába mentünk, mindegyiknek volt erkélye, ő meg leugrott volna –
magyarázta Mason. Végül MacLeod talált egy földszinti szobát, ami nem
könnyű feladat Rióban. Míg a banda többi tagja egy luxushotelben aludt, Kurt
egy egyszintes koszfészekben szállt meg.

Kurt reményvesztettségét főként a drogelvonás okozta. A turnén képtelen
volt megszökni a többi bandatag és a stáb vigyázó szemei elől, hogy belője
magát, legalábbis szégyenkezett volna miatta. Még amikor sikerült is meglógnia
a fokozott megfigyelés alól, élete egyik legnagyobb félelme az volt, hogy
letartóztatják, miközben drogot vásárol, és megírják az újságok. A
rockkritikusok spekulálhatnak róla, hányadán áll a szerrel, bármikor
letagadhatja, vagy ahogy az interjúkban tette, hivatkozhat arra, hogy ez már a
múlté. De a letartóztatást semmilyen tagadás sem teheti semmissé. Hogy
csökkentse a heroin utáni vágyát, mindent bevett, ami toxikus volt – tablettákat
vagy italt – bár ez sokkal kevésbé hatott.

Mikor befejezték a lemezt, tizenkét
nappal a munka megkezdése után, a banda tagjai nadrágjuk felgyújtásával
ünnepeltek. – A végső keveréseket hallgattuk – mesélte Pat Whalen, egy
barátjuk, aki benézett hozzájuk. – Mindenki oldószert öntött a nadrágjára,
meggyújtotta, aztán egyik nadrágról a másikra adták tovább a lángot, egyik
embertől a másikig. – Közben magukon hagyták a nadrágot, de hogy mégse
égjenek meg, sört öntöttek egymásra, amint a láng a lábukhoz ért.
Az albumot fele annyi idő alatt vették fel, mint a Nevermindot – A dolgok
kezdtek beindulni – mesélte Krist. – A magánügyeit mindenki otthon hagyta. És
nagy győzelem volt: ez a kedvenc Nirvana-lemezem.

A Nirvana eközben a San Franciscó-i Cow Palace-ban lépett fel egy
jótékonysági koncerten, melyet a boszniai háború áldozataira emlékezve
rendeztek, ami Novoselic szívügye volt, horvát származása miatt.

1993 júliusára Kurt függősége teljesen rutinszerűvé, a Cobain-ház normális
életének részévé vált, a dolgok e körül forogtak. A hasonlat, amelyet gyakran
használnak annak ábrázolására, hogy milyen szerepet tölt be a családon belüli
alkoholizmus – mintha egy féltonnás elefánt állna a nappali közepén –,
esetükben olyan nyilvánvalónak tűnt, hogy senki sem bajlódott a kimondásával.
Az lett a status quo, hogy Kurt a nap folyamán kiüti magát; úgy fogadták, mint
Seattle-ben az esőt. Még gyermekének megszületése és a bíróság által elrendelt
kezelés is csak ideiglenesen térítette el ettől. Bár heteken át metadonon és
buprenorphine-on élt, nem volt elég hosszú ideig tiszta a narkotikumoktól
ahhoz, hogy a majd egy év alatt megtisztuljon a mérgektől.
Egyfajta őrült logika szerint, mely a drog csapdájába ragadt családokat
jellemzi, szinte még jobbnak is tűnt, mikor belőtte magát: ezzel ellentétben az
állt ugyanis, hogy kibírhatatlanul viselkedett, ha az elvonás fizikai fájdalmaitól
szenvedett. Ennek az elméletnek ugyan csak kevesen adtak hangot –
nevezetesen hogy a Kurt körül forgó rendszer stabilabban működik, mikor
drogozik, mint amikor tartózkodik tőle –, maga Kurt nyíltan állította.

Naplójában azzal érvelt, hogy ha már úgy érzi magát, mint egy elvonáson lévő
narkós, ezzel az erővel akár gyakorló junkie is lehet. Voltak olyan barátai, akik
egyetértettek ezzel: – Ez az egész „vegyük rá, hogy abbahagyja elmélet”
teljesen abszurd volt, és csak ártott Kurtnek – vélekedett Dylan Carlson. – A
drog akkor válik problémává, ha befolyásolja azt a képességet, hogy mondjuk
háza vagy állása legyen az embernek. Amíg ilyen természetű problémává nem
válik, addig hagyni kell az embert, s majd ő magától eljut a saját érzelmi
mélységeihez, nem lehet ehhez a mélyponthoz űzni… Semmi oka nem volt rá,
hogy ne drogozzon.

Azon a héten a banda New Yorkba ment, hogy eleget
tegyenek a sajtó felkéréseinek, és egy meglepetéskoncertet adjanak a New
Music Seminar programjában.

A fellépés előtti este Kurt interjút adott Ion
Savage-nek, az Angol álom szerzőjének. Talán mert csodálta Savage könyvét,
Kurt különösen nyitottan beszélt a családjáról, szülei válását úgy írta le, mint
ami miatt „szégyellte” magát, és sóvárgott az után, amit elveszített:
„Kétségbeesetten vágytam a klasszikus, tudja, a tipikus családra. Anya, apa.
Szükségem volt erre a biztonságra.” És mikor Savage megkérdezte, megérti-e
Kurt, hogy a nagyfokú elidegenedés erőszakhoz vezethet, igenlő választ adott:
„Igen, határozottan látom, hogyan juthat el egy ember addig a pontig, mikor
mentális állapota annyira megromlik, hogy ilyet képes tenni. Én is eljutottam
addig a pontig, hogy fantáziáltam ilyesmiről, de biztos vagyok benne, hogy
inkább az öngyilkosságot választanám.” Az öngyilkosság gondolata
gyakorlatilag Kurt minden, 1993-ban adott interjújában szerepel.

Némi kávé és ennivaló után Kurt teljesen magához tért, de még mindig el
volt szállva. Visszament a hotelbe, ahol menetrend szerint egy masszázs várt rá
a szobájában. Míg Kurtöt masszírozták, Brookes felkapta a heroinos zacskókat a
földről, és az egészet lehúzta a vécében. Ironikus, hogy kevesebb mint három
órával azután, hogy kómában volt a fürdőszobában, Kurt ismét interjút adott, és
tagadta, hogy drogokat használna. Az aznap esti beálláson még mindig jócskán
fel volt dobva – talán egy olyan adagnak köszönhetően, amely elkerülte őrzői
figyelmét. – Eléggé hulla volt közvetlenül a koncert előtt – mesélte Craig
Montgomery, a hangmérnökük. David Yow, a nyitó banda, a Jesus Lizard tagja
odament csevegni Kurthöz a műsor előtt. – Kurt nem tudott beszélni. Csak
motyogott. Azt kérdeztem tőle: „Hogy vagy?” Ő meg azt felelte: „dubodoltkat”.

Ugyanazon a héten, szintén a Seattle Centerben, Kurt interjút adott a New
York Timesnak, mégpedig a Space Needle tetején. A helyszínt Kurt választotta,
mert még sosem járt Seattle e leghíresebb nevezetességében. Újabban
ragaszkodott ahhoz, hogy interjúin a DGC képviselője is jelen legyen, és
felvételt készítsen a beszélgetésekről; azt remélte, így elkerülheti a pontatlan
idézeteket. Jelen beszélgetése John Parelesszel – valamennyi 1993-ban adott
interjújához hasonlóan – olyan volt, mint egy terápiás foglalkozás, melyen sorra
kerültek a szülei, a felesége és dalszövegei jelentősége. Annyira kitárulkozott,
hogy Pareles bölcsen felfigyelt az ellentmondásokra: „Cobain ellentétek között
vergődik. Egyszerre elővigyázatos és könnyelműen óvatlan, őszinte és
szarkasztikus, érzékeny és közönyös, tudatában van népszerűségének, és
megpróbál tudomást sem venni róla.”

Szeptember első hetében Kurt és Courtney két hétre Los Angelesbe
mentek. Költözésük óta most először tértek vissza hosszabb időre. Részt vettek
az MTV 1993-as Music Video Award díjkiosztóján, ahol a Nirvana elnyerte a
legjobb alternatív videó díját az In Bloom klipjével. Aznap este nem léptek fel,
így ezúttal nyoma sem volt az elmúlt év hisztériájának. Az év folyamán nagy
változások történtek a zeneiparban, bár a Nirvana többnyire kimaradt ezekből.
Noha az In Uterót nagy várakozás előzte meg, már nem a Nirvana volt a világ
első számú rockzenekara, legalábbis nem kereskedelmi szempontból. Ez a
megtisztelő cím akkoriban már a Pearl Jamet illette.

Georg Ruthenberggel, a Germs egykori gitárosával, művésznevén Pat
Smearrel egészült ki a zenekar. Smear nyolc évvel volt idősebb Kurtnél, és
hosszú, tragikus narkósmúlt állt a háta mögött, csakúgy, mint Darby Crashnek,
aki szintén a Genns tagja volt. Smear olyan ember benyomását keltette, akit
semmi sem hoz ki a sodrából, fanyar humora jókedvre derítette a bandát,
megbízható játéka pedig segített Kurtnek, hogy kevesebbet idegeskedjen a
színpadon.

A Williammel való találkozás nagy dolog volt számára – mesélte MacLeod. –
Olyasmi, amiről sosem hitte volna, hogy megtörténhet. – Jó pár órán át
beszélgettek, de Burroughs később azt állította, hogy a drog témája nem került
szóba. Mikor Kurt elment, Burroughs megjegyezte az asszisztensének: – Valami
nincs rendben a fiúval; rosszalló képet vág minden ok nélkül.

A turné bizonyos szakaszain a tizennégy hónapos Frances is az apjával utazott, s
Kurt boldogabbnak tűnt, ha a közelében volt.

Bár Kurt beleegyezett a szereplésbe, nem akarta, hogy az ő Unpluggedja is
olyan legyen, mint a többieké a sorozatban. Az MTV azonban ennek pont az
ellenkezőjét gondolta, így a vita veszekedéssé fajult. A felvétel előtti napon Kurt
bejelentette, hogy ő nem játszik. Az MTV azonban már hozzászokott a
trükkjeihez. – Csak azért csinálta, hogy felbosszantson minket – mondta Amy
Finnerty. – Élvezte a hatalmát.

Míg az Unplugged érzelmi csúcspont volt, tíz nappal később Atlantában
fizikai mélyponthoz érkezett, s az öltözőpadlón feküdt, kezét a gyomrára
szorítva. A turné kiszolgálószemélyzete figyelmen kívül hagyta, hogy Kurt
Kraft makarónit kért sajttal, s helyette kagylótésztából, sajtból és jalapeno
borsból összekotyvasztottak neki egy tányér valamit.
 Courtney fogta a tányért, odavitte John Silvához, és azt
kérdezte: „Mi a francot keres a jalapeno és a szamársajt a makaróniban?”
Miközben úgy tartotta a tányért, mint egy pincérnő, egy papírt lobogtatott,
melyen Kurt neve mellett ott állt nagybetővel: „csak Kraft makaróni, sajttal”.
Hogy mondanivalójának hangsúlyt adjon, a tányér ételt belevágta a szemetesbe.
– Nem érdekelte, mit gondol róla Silva, csak gondoskodni akart arról, hogy Kurt
azt az ételt kapja, amelyet meg is ehet – mondta Jim Barber, aki szintén a
szobában volt. – Azt mondta Johnnak: „Miért nem hagyja, hogy Kurt az legyen,
aki?” – Hogy tovább illusztrálja álláspontját, Courtney kényszerítette Silvát,
hogy vegye szemügyre Kurt hányadékát, amely véres volt. Mikor elhagyta a
szobát, Silva Barberhez fordult, és így szólt: – Látod, mit kell elviselnem?

Az előadás után Kurt meghívta
Alice Wheelert, a fotóst szállodájába, a Four Seasonsbe egy kis beszélgetésre.
Bifszteket rendelt a szobaszerviztől, és azt mondta: „az MTV fizeti”. Győzködte
Wheelert, hogy látogassa meg őket új házukban, amelyet most vettek
Courtneyvel, de nem jutott eszébe a cím. Azt javasolta a nőnek, ahogy
mostanában a legtöbb barátjának, hogy a Gold Mountainen keresztül lépjen vele
kapcsolatba. Az, hogy mindenkinek a menedzsment telefonszámát adta meg,
azzal a következménnyel járt, hogy még jobban elszigetelődött: sok régi barátja
mesélte, hogy felhívták a Gold Mountaint, de Kurt sosem jelzett vissza, így
végül elveszítettek vele minden kapcsolatot.

Kurt akkor érkezett oda, mikor
hajdani ideálja épp összeesett, ajkait úgy biggyesztve, mint egy ünnepelt Dean
Martin egy rossz Rat-Pack-paródiában. – Nem, nem játszhatsz velünk –
jelentette ki Kurt kerek perec. – Nincs fölösleges gitárunk.
Van Halen nem fogta fel a nyilvánvaló hazugságot, és Pat Smear felé
mutatva így kiáltott fel: – Akkor hadd játsszak a mexikói gitárján. Micsoda ő,
mexikói? Fekete? – Kurt nem akart hinni a fülének. – Eddie rasszista,
homokosgyűlölő dumát nyomott – jegyezte meg Dave Markey. – Az egész
teljesen valószerűtlen volt. – Kurt méregbe gurult, végül aztán csak összehozta a
választ: – Tudod mit, játszhatsz – ígérte. – Felmehetsz a színpadra, a mi
ráadásunk után. Csak menj ki, és szólózz magad! – s azzal elviharzott.

"A múlt évben vagy ötmillió dollárt kerestem, de egy árva centet sem adok
annak az elitista kis seggfej Calvin Johnsonnak. De nem ám! Együtt dolgoztam
egyik ideálommal, William Burroughs-zal, és ennél klasszabbul már nem is
érezhettem volna magam. Egy évre L. A.-be költöztem, és mire visszajöttem, a
legjobb barátaim közül hárman totál heroinfüggők lettek. Megtanultam utálni a
riot grrrl-t, azt a mozgalmat, melynek a megszületésénél szinte bábáskodtam,
mert azt a lányt dugtam, aki az első grrrl-stílusú fanzint létrehozta, most meg
abból él, hogy valaha velem kefélt. Nem mondhatnám, hogy marha nagy szám
volt, de ahhoz elég, hogy most kiaknázhassa. Ez oké, mert pár évvel ezelőtt úgy
döntöttem, hagyom, hogy fehér férfiak testületileg kiaknázzák a lehetőségeimet,
mert ezt én szeretem. Jó érzés. És egyetlen kibaszott dollárral sem fogom
támogatni a kibaszott indie fasiszta rezsimet. Tőlem koplalhatnak. Egyék meg a
lemezeiket. Mindenki egye meg, amit főzött. Én még évek múlva is képes leszek
eladni az én tehetségtelen, csöppet sem zseniális seggemet, kultikus státusomra
alapozva." - Kurt Cobain összegzi az 1993-as esztendőt naplójában.

Akkoriban teljesen zavart volt – idézte fel
Shelli Novoselic. – Szomorú volt. Olyan elhasználtnak tűnt. – A turné során
Kurt másik buszban utazott, mint Novoselic és Grohl, Shelli azonban úgy látta,
kapcsolatuk javult valamit: – A légkör közel nem volt olyan feszült, mint az
előző turnén, bár az is lehet, hogy mindenki számára ez a hangulat vált
normálissá.

Párizsban a banda egy fotózáson vett részt
Youri Lenquette fotóssal; az egyik képen Kurt tréfaképp egy fegyvert tart a
fejéhez. Akik közel álltak hozzá, már a turné e kezdeti szakaszában is változást
vettek észre Kurt viselkedésében.

Március 4-én hajnalban a Courtney-vel együtt töltött éjszaka után Kurtöt eszméletlenül találják meg a hotelszobában. Kiderül, hogy az előző este kábé 50 darab Rohypnolt vett be és megivott rá 2 üveg pezsgőt. Kurtöt kórházba viszik ahol néhány napig kómában fekszik.

Felvette a szivardobozt, és kivett belőle egy kis műanyag zacskót, melyben
100 dollár értékű mexikói fekete heroin volt – egy csomó heroin. Kivette a felét,
egy radír méretű kenetet, és a kanálba helyezte. Módszeresen, gyakorlott
mozdulatokkal készítette elő a fecskendőbe szívandó heroint, s valamivel a
könyék hajlata fölött, közel a tetovált „K”-hoz, beadta magának. Mindent
visszatett a dobozba, és érezte, ahogy lebegni kezd, gyorsan sodródva tova ettől
a világtól. A dzsainizmus azt tanítja, hogy harminc mennyország és hét pokol
létezik, s minden réteg áthúzódik az életünkön; ha van egy kis szerencséje, ez
már a hetedik, utolsó pokol lesz. Mindent eltett, érezte, amint egyre gyorsabban
sodródik, lélegzése pedig egyre lassul. Most már sietnie kellett: a dolgok
bizonytalanná váltak, mindent zöldeskék színárnyalat keretezett. Felvette a
nehéz lőfegyvert, és a szájpadlásához illesztette. Hangos lesz: ebben biztos volt.
És akkor vége lett.