nirvanaworld
nirvanaworld

KEZDŐLAP   ENTER   ZENE   KÉPEK   VIDEÓK   SZÖVEGEK

teljes koncertek

soha nem látott képek!

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
GALÉRIA
GALÉRIA : 1991. augusztus 17. Culver CityKéptárak: Súgó

Két nappal a Roxy-show után a banda nekilátott a Smells Like Teen Spirit
videoklipje elkészítéséhez. Az alapötlet – egy félresikerült nagygyűlés – Kurttől
származott. Leírta az alaptémát olyan részletességgel, hogy prostituáltak
legyenek a hajrálányok, blúzukon anarchista szimbólumokkal. Megmondta John
Gannonnak, az operatőrnek, azt akarja, hogy a kamera ide-oda ugráljon, hogy
„belefejelhessek”. A rendezővel, Sam Bayerrel azonban a kezdetektől fogva
sokat küszködött, el is nevezte „kis Napóleonnak”. Az igazság az volt, hogy
Kurt saját maga akarta rendezni a klipet. Bayer és Cobain nagy hanggal estek
egymásnak, ám a rendező ebből is képes volt tőkét kovácsolni: Kurt
nyilvánvalóan dühös volt, s ez segített eladni a dalt. Részeg is volt, fél üveg Jim
Beamet nyomott le a felvételek között. Kurt a végső változat
megszerkesztésében is részt vett, és beletetette azt a felvételt is, mely olyan
közelről mutatta az arcát, hogy szinte belenyomódik a kamerába – ez volt az
egyetlen alkalom, hogy egy videón ilyen jól láthatóan jelent meg. Abban a
jelenetben, amikor a tömeg elszabadul és a zenekarra zúdul, azok a hajdani bulik
sejlenek fel, mikor a banda még színpad nélkül lépett fel.
Még rejtett humor is volt a klipben, amelyet Kurtön, Kristen és néhány
aberdeeni rajongón kívül szinte senki nem vett észre a nézők közül. A képen egy
iskolai gondnok jelenik meg felmosóronggyal és vödörrel. Kurt így ábrázolta
hajdani állását az aberdeeni középiskolában. A Weatherwax leggyatrább
gondnoka Amerika újonnan felfedezett rocksztárja lett.

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!

   
     

 

 


 

                     

kontakt
Hivatkozás | A honlap szerkesztőjének bemutatkozása Fórum Copyright ˆ 2011 - NIRVANAWORLD - Minden jog fenntartva

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre